Körülbelül tíz éve kerültem közelebbi kapcsolatba a fotózással és azóta kisebb kitérőket leszámítva folyamatosan ott van a kezem ügyében a fényképezőgép. Jelenlegi munkám is a képalkotásról szól, a Fonyód Média Nonprofit Kft. ügyvezetői feladatai mellett operatőrként és fotósként is dolgozom. Korábbi munkahelyemen lehetőségem nyílt részt venni több egész estés játék-, és mesefilm készítésében, valamint a Duna tv számára készülő 20 részes Balatoni utazás című dokumentumfilm-sorozatban is dolgoztam mint operatőr. Fontosnak tartom az analóg fotózás életben tartását és megmentését az utókornak, mert filmre fotózni és azt digitális utómunka nélkül hagyományos módszerekkel előhívni egy rendkívül izgalmas szórakozás. Szívesen próbálok ki különleges technikákat, helyszíneket, egy-egy nem szokványos beállítást. Amikor kedvtelésből, alkotás utáni vágy miatt veszem kézbe a fényképezőgépet elsősorban embereket -leginkább portrékat- és a természet élőlényeit fotózom szívesen. Készítek esküvő-, jegyes- és rendezvényfotókat és modellfotókat nemcsak lányokról, rendszeresen jelennek meg fotóim különböző országos, regionális és helyi újságban, és illusztrációként könyvekben is. Rólam, a munkáimról és más fotózással kapcsolatos hírekről a facebook és az instagram oldalamon valamint tiktokon publikálok rendszeresen.