Róka – az ezerlájkos kis vörös

Erről a rókáról ez a harmadik bejegyzésem, az első(katt) óta már nagyot nőtt és szerencsére egy kicsit félősebb lett. Kis vörös nem bóklászik annyit az úton, illetve ha jön egy autó akkor elmenekül. Ez azért jó, mert nem végzi úgy talán, mint sok kortársa, akiket elütnek az autók. A cím: legnagyobb megdöbbenésemre és örömömre is hatalmas…

Róka – közeli a Kisrókáról

A történet nagyjából egy éve kezdődött, amikor is Cserjés Gáborral egy rókakölyök fotózás keretein belül teszteltem egy Pentacon 500-as manuális teleobjektívet. Akkor (és azóta is) egy használható teleobjektívet kerestem, amivel a kezdődő természetfotós próbálkozásaimat meg tudom támogatni, de ugyanakkor a hétköznapokban is hasznát veszem. A teszt azóta is tart, de most éppen egy olyan objektívnél…

Róka az út mellett

Akik régóta követik a blogomat bizonyára tudják, mennyire szeretnék rókát, rókákat fotózni. De a róka a kis ravaszdi nem az az állat, aki csak úgy pózol egy fotó kedvéért. Sajnos a körülmények nem kedveznek itt a környéken a róka fotózásának, de aki nem adja fel az általában ér el sikereket is. A történet a fotók…

Őzek ismét – videóval

Folyamatosan próbálkozok a nemrég talált őzes helyen… Alig pár napja írtam, hogy nem igazán akar összejönni az őzekről a közeli fotó, és máris újabb őzes bejegyzéssel jelentkezem. Sokkal közelebbi felvételek ma sem sikerültek, viszont egy kicsit jobbak voltak a körülmények. A jobb fényviszonyok miatt (ma nem takarták el felhők a napot) az elkészült felvételek kevésbé…

Őzek – nem akar összejönni

Folyamatosan próbálkozok a nemrég talált őzes helyen… De valamiért nem akar összejönni a megfelelő fotó. Mondjuk egy olyan amit feltehetnék az egy hét egy kép mappámba.   Van hogy a szél nem a megfelelő, vagy éppen esik (ezzel már nem foglalkozok, beszereztem mindenféle vízálló cuccokat) vagy csak simán nincs időm kimenni. Az őzek rendületlenül jelen…

Az idei első őz, mit őz….ŐZ CSAPAT!

Van több bejáratott őzes helyem itt a környéken, ahová rendületlenül járok ki elég gyakran megfigyelni és fotózni ezeket a csodálatos állatokat. Akik követik a blogot, láthatják, hogy mostanában nem volt őzes bejegyzés, ami nem véletlen, mert az utóbbi időben nem nagyon találkoztam őzzel a szokott helyeken. Első ránézésre úgy tűnhet, hogy ma igen, de a…

Az első értékelhető fotók a Pentacon 500 -al

Mostanában, ha időm engedi akkor az udvarra kihelyezett etetőre járó madarakat próbálom lefotózni az öreg nagytelével több, (de inkább) kevesebb sikerrel. Sajnos ha nem emeltem az érzékenységet akkor bemozdultak a képek, az alacsony zársebesség miatt, megfelelő zárérték mellett meg túlzott mértékű volt a zajosodás. Hiába a 7d (aps-c szenzormérethez képest) jó zajkezelése más irányba kellett mennem.…

Pentacon 500 + Tair kétszerező

Pentacon 500/5.6 és egy tair kétszerező, nem rossz párosítás, de azért még vannak anomáliák. Volt már nálam régebben ez az objektív korábban is tesztelésen, akkor egy kisrókát sikerült vele elcsípni jó fényben. Most, hogy újra nekiindultam ezzel a súlyos üveggel fotózni egy kicsit jobban felkészültem, de mint a mellékelt képek mutatják még mindig nem eléggé.…