A jeges Balaton most telefonnal

Mutatom a jeges Balatont, most éppen telefonnal, (korábbi bejegyzéshez katt ide) mert nem volt nálam fényképezőgép. De mint arról már korábban is értekeztem (korábbi bejgyzéshez katt ide) vannak esetek amikor a mobiltelefon ha nem is kiváltja, de bizonyos szintig helyettesíteni tudja a komolyabb fényképezőgépet. Ha mással nem akkor azzal, hogy mindig kéznél van. Ezek a…

Az első vaddisznó, amit vad disznó inkább

Ez a bejegyzés kezdődhetne úgy is, hogy egy novemberi hajnalon, amikor a dér fagyasztotta keményre a talajt, és még az éjszaka trónolt. Összeszedtem a fotós felszerelésem, beöltöztem a tankvezető katonai overallomba (természetesen thermo aláöltözővel) és elindultam a határba. A kis erdősáv utáni frissen levágott kukoricás mellé, hogy sokadjára végre sikerüljön lefotózni életem első (vadon élő)…

Arany őz

Szokás szerint (mióta Bella hozzánk költözött ez szinte mindig így van) hű túratársammal kerekedtünk fel kora délután egy kis tréningre és sétára a határba. A tréning egyszerű labdavisszahozástól egy kis távolról irányításból és eldugott laszti keresésből állt. Aztán amikor meguntuk (nyilván én, mert a labi sosem unja meg) a labdázást felkerekedtünk, hogy meglessük a nem…

Labrador on tour

Korábbi bejegyzéseimben(1, 2, 3,), amiknek vadfotózásról kellett volna szólni említettem már, hogy ha a labradorommal megyek sétálni akkor nem sok esély marad bármi élőt (a kullancson kívül) lefotózni. Ebben a bejegyzésben sem lesznek szarvasok, őzek, de még egy „nyamvadt” fácán sem.  A kutyusról is írtam már korábban bejegyzést, nagyot nőtt azóta(ide kattintva olvasható). Az úgy volt,…

Én próbáltam szarvast is, de csak őz lett

Mint ahogyan az a címben olvasható, mostanában kicsit elkerül a szerencse. Ez betudható annak is, hogy kevesebb időm van kimenni a természetbe. Illetve ez így ebben a formában nem igaz, sokat megyek, de szinte mindig jön velem a kis (már nem is olyan kicsi) négylábú családtagunk, Bella. Az ő energiakisugárzása, futkározása gyakorlatilag minden élő állattal…

Szarvasbőgés 2.0

Első publikálás ideje: 2015. szeptember 08. még a korábbi honlapomon. Ez a cikk jelenleg csak itt elérhető. Életem első szarvasbőgés megfigyelése rendkívül jól sikerült, így nem volt kérdés, hogy rövid időn belül újra kint leszek a kertvégében…

Szarvasbőgés

Első publikálás ideje: 2015. szeptember 08. még a korábbi honlapomon. Ez a cikk jelenleg csak itt elérhető. Kora délutántól hajnalig horrorfilmbe illő üvöltések és hörgések törik meg az ilyenkor szokásos csendet a kertvégében. Megkezdődött a szarvasbőgés időszaka ami nekem újabb izgalmas fotótémát szolgáltat.