Közte azt a fotót is láthatod, amivel neveztem az I. Drónfotó pályázatra is.

Közte azt a fotót is láthatod, amivel neveztem az I. Drónfotó pályázatra is.
13 lélegzetelállító panorámakép a Balatonról plusz egy ráadás…
A korábbi Gyémánt díjas kisfilm után ebben az évben is készítettünk imázsfilmet Fonyódról.
A szerdai nap viharvadász szempontból ígéretesnek tűnt. Az ilyen témával foglalkozó portálok és mobil appok egymás után dobták fel az üzeneteket, riasztásokat, hogy a környéken bizony igazi armageddon készül lecsapni. De valahogy egész nap csak ijesztgetett az időjárás. Aztán este hat körül megérkezett az eső, ami alapvetően be is szokta rekeszteni nálam a fotózást, mert…
Gyurgyalagok fészkelnek a fonyódi Panoráma (Szaplonczay) sétány alatti magaspartban…
A bejegyzés címe előrevetítette azt, hogy nem egy mély szakmai tartalommal feltöltött poszt lesz ez.
Sok sok fotón szerepelnek mostanában hóvirágok, mondhatni ez az egyik slágertéma, ami nem is csoda, mert most van neki szezonja. Illetve lassan már csak volt, mert kezd elnyílni az állomány. Minden évben készítek fotókat az udvarunkban található kis szigetszerű állományról, amiket az oldalamat követők nagy örömére publikálni is szoktam. A fotók készítése nem túl bonyolult,…
A tegnapi havazásnak sajnos lassan már nyoma se lesz Fonyód környékén ezért jó dolog, hogy még a havazás alatt készítettem fotót a pillanatnyi helyzetről ( amit a Sonline be is emelt az egyik cikkébe – katt ide) . Aztán ma reggel amikor elindultam még kihasználtam a maradék fehérséget, és készítettem képet szeretett Fonyódomról is. Valamint…