Sirály Art – Tavaszi tárlat

Nagy megtiszteltetés ért a közelmúltban, mert a Sirály Art Képző és Iparművészeti kör a tagjai közé fogadott. Így már a nemrég megnyílt Tavaszi Tárlatukon is kiállíthattam a fotóimat. Ez már a 15. tárlat volt és most először voltak fotók is a kiállításon, mert én vagyok az első fotográfus tagja a Sirályoknak. A Fonyod.hu weboldal így…

Ismét kis film

A közelmúltban keresett meg az egyik környékbeli középiskola egyik tanára és diákja (Enikőt korábban már fotóztam, tehát ismertük egymást), hogy egy országos verses megmérettetésre készítsünk közösen egy kisfilmet.

Workshop Baricz Katival Fonyódon

A múlt hétvégén – 15-20 – fotós társammal abban a szerencsében volt részünk, hogy részt vehettünk egy teljes napig tartó workshopon Baricz Katival. Annak, aki ismeri Katit és a fotográfiához való hozzáállását gyakorlatilag nem is kell tovább olvasnia, mert tudja mi lehetett.

2016 elmúlt, de az élet nem áll meg

Köszönöm mindenkinek aki 2016 ban követte a munkásságomat, netán részt vett velem közös fotózáson, vagy megbízott élete legszebb pillanatának megörökítésében. Nem szaporítom tovább a szót, a fotózások eredményét mindenki megtekinteti a galéria menüpontra kattintva.  2017-ben is tervezek új projektet, aminek a munkacíme virágos…nemsokára érkeznek majd ez első képek ebben a témában is. Persze folytatom a…

Modell kerestetik

Modelleket keresek az ebben a posztban bemutatott képekhez hasonló képek készítésére. Csak akkor kattints tovább, ha elmúltál 18 éves, mert a cikkben felnőtt tartalom is elérhető.

Liszt, lányok… avagy Yakovlev után szabadon…

Nemrég akadtam bele az interneten Alexander Yakovlev orosz fotós balerinákat ábrázoló képeibe (a névre kattintva meg lehet nézni a nem éppen szokványos képeket). Rögtön megtetszett az a mód ahogy az orosz fotós megörökítette a lányokat, tánc közben úgy, hogy liszt hullik a hajukból illetve ütközik a testüknek, ami rendkívül érdekes hatást ad a fotóknak. Szóval nagyon…

Testfestés kicsit másképp – folytatás

Folytattuk a nemrég elkezdett sorozatot egy gyönyörű lánnyal… Az embert és az emberi test ábrázolását tartom a hozzám legközelebb álló fotózási ágnak. A múltkori képeknél is ezzel a mondattal kezdtem a cikket, úgy gondolom találtam egy olyan kifejezésformát, ami egyszerre izgalmas és elgondoztató, egyszerű ugyanakkor mégis sok részletet rejt.   A legújabb képek elkészítésénél már…