Első publikálás ideje: 2015. szeptember 08. még a korábbi honlapomon. Ez a cikk jelenleg csak itt elérhető.

Kora délutántól hajnalig horrorfilmbe illő üvöltések és hörgések törik meg az ilyenkor szokásos csendet a kertvégében. Megkezdődött a szarvasbőgés időszaka ami nekem újabb izgalmas fotótémát szolgáltat.

A település környékét -ahol lakom- szinte teljes egészében egy vadásztársaság ellenőrzi, emiatt csak komoly egyeztetések árán lehet kijutni bőgés idején vadat fotózni a szokásos területekre amerre eddig jártam. Ez nem is biztos, hogy baj, ha az ember nem akar vezető hír lenni valamelyik kereskedelmi televízió esti híradójában, mint egy újabb vadászbaleset áldozata. Mert a legnagyobb körültekintés mellet is előfordulhat bármi. Jobb ha tudjuk merre vannak a vadászok, és arra még véletlenül sem megyünk. A mai túra is az egyeztető telefonnal indult, de sajnos nem kaptam zöld utat. Így mivel mindenképpen sétálni szerettünk volna valamerre a párommal és a vadászterületekre nem mehettünk, kigyalogoltunk a kert kukoricával és nádas bozonttal tarkított végébe és vártunk. Hallgattuk a bőgést.

Aztán a magas bozontban valami megmozdult…a fényképezőgép keresőjében az élesség keresése közben (manuális fókusz, 640 mm) valami szokatlan tűnt fel.

Kicsit közelebb lopakodva még mindig kétméteres gazban volt az idei első szarvasbika (az első próbálkozásra nem is rossz találati arány)de ami a legérdekesebb, tulajdonképpen 150-200 méterre a házunktól akadtunk bele teljesen váratlanul. Mivel utcai ruhában voltunk nem terepszínűben és a szél se volt az igazi, csak idő kérdése volt, hogy mikor vesz észre. Szerencsénkre kicsit még közelebb tudtunk menni.

Mire odaértünk a következő magaslati pontra a bika is arrébb ment egy kiszáradt napraforgó tábla szélére, ami azért jó mert innen egy kicsit jobban kilátszott. Valószínűleg minden óvatosságunk ellenére is hangosak voltunk mert már fürkészett felénk.

De azért még egy utolsó kép sikerült tényleg közelről mielőtt a naplemente hazafelé irányított minket. Meg nem ijesztettük, el nem riasztottuk, remélem még itt találom legközelebb is, amikor ki tudok ide jönni, a kert végébe….

A cikk folytatása ide kattintva olvasható!