13 lélegzetelállító panorámakép a Balatonról plusz egy ráadás…

Fotósként állandó témát nyújt nekem a Balaton, Badacsony és Fonyód is. Ebben a válogatásban a legkedvesebb panoráma képeimet gyűjtöttem nektek össze az elmúlt évből (van egy ’16-os és pár idei panorámakép is benne). A cikkben szereplő fotókban az a közös, hogy mindegyik valamilyen különleges technikával készült. Általában panoráma képek, kivéve az utolsó fotót, mert az egy hosszú záridős egy expós kép. Azért tettem bele, hogy felvezessem a következő hasonló válogatást is, amiben viharos képek lesznek!

A cikk borítóképe a balatongyöröki Szépkilátóból készült, aminek szépsége már Eötvös Károlyt is megihlette, Utazás a Balaton körül című művében.

(A könyvből egy dokumentum sorozat is készült, amit a Duna Televízió többször -és jelenleg az m5- is műsorára tűzött. A filmsorozatról – aminek nem mellékesen az operatőre voltam – ide kattintva olvashattok többet!)

Tehát akkor jöjjenek a képek, apró kis magyarázatokkal kiegészítve, amit az első publikálásukkor írtam kísérőszövegnek. Görgessetek!

A számomra legkedvesebb város(rész)ből fotózott – ma reggeli – panorámaképpel kívánok minden kedves és kedvetlen, fiatal és idős, férfi és nő oldalkedvelőmnek, barátomnak és barátnőmnek boldog, eredményekben gazdag újévet!!! Találkozunk 2017-ben is! (2016-os kép)

Egy őszies Fonyód így az új évben(először 2017 január 4-én publikáltam ezt a képet)….számomra megunhatatlan innen-onnan megörökíteni ezt a látványt.

Íme a mai tükörképe a fonyódi valóságnak…(2017 márciusi kép)

Egy korábbi fotóm újra feldolgozva…Nincs rajta se Parlament, se Lánchíd, sőt odaretusált felhők sincsenek…  Csak egy egyszerű 5 képes panoráma a régebbi fonyódi kilátóból naplemente után egy picivel fotózva (ezért olyan lilás a színe).
Külön öröm, hogy ez a fotóm már valakinek a nappalijában is ott díszeleg másfél méteres méretben kinyomtatva.

A nemrég posztolt hasonló képem tavalyi volt, ez most friss ropogós. Pont annyival készült naplemente előtt, mint amennyivel a korábbi utána… Egy kicsit magasabbra is mentem érte ( tovább nem nagyon lehet, mert nem maradna kezem fotózni, csak kapaszkodnék  ).
A tetsziket és a megosztásokat köszönöm. Ha valaki szeretne ilyen, vagy ehhez hasonló fotókat akár falra vagy háttérképnek az írjon üzenetet.
Update: természetesen én nem másztam fel a kilátóra,-mielőtt valaki itt megbírságolna vagy ilyesmi- csak feldobtam a gépet fotózni! Időzítővel, 12-szer  (a fenti lilás képről van szó a leírásban)

Félúton Badacsony felé, pár pillanattal naplemente után.
6 képből álló panorámakép, Canon Eos 5D mkii vázzal és Yongnuo 35 f2 (kínai) objektívvel fotózva.
A kép elkészítését támogatta a Balaton Unlimitedvizitaxi  (ha továbbgörgettek, látjátok majd a visszafelé úton készített fotót is)

Fonyód tegnap naplemente után.
A kép elkészítését támogatta a Balaton Unlimitedvizitaxi 

Drámaian néz ki, amikor egy komolyabb zivatar végigvonul az északi parton…
Ezt a cikket olvassátok el mindenképp!! 
Még szerencse, hogy ezeket egy természet által kialakított páholyból lehet nézni Fonyódról a Panoráma (Szaplonczay) sétányról. Ez a panoráma kép tegnap hat óra körül készült onnan. 22 fotóból áll amit a Hugin nevű, ingyenes panorámakészítő szoftverrel, manuálisan fűztem össze.
A képek manuális élességállítással készültek f8-as rekeszen Iso 320-as érzékenységen 17 mm-en egy Canon Eos 7D vázzal és egy 17-55 2.8 is objektívvel, kézből, zársebesség 1/250.

???? BUÉK 2018!!! ????
Tényleg mindent megpróbáltam, kivártam az utolsó pillanatig… De csak nem akart havazni (és az időjósok szerint már ebben az évben nem is fog) itt a környéken. 
Úgyhogy ezzel a mosolygós panorámával (ugye ti is látjátok a mosolyt? ? ) kívánok MINDENKINEK egy egészségben, eredményekben gazdag, boldog új esztendőt 2018-ra! (2017 utolsó képe)

Mai kilátások, nézzetek körbe ti is… Panoráma kép Fonyód egyik magaslati pontjáról…nagyon-nagyon hideg volt, de megérte korán kelni és megmászni az egyik dombot…

Helló tavasz!!! 
Ilyen, amikor közvetlenül naplemente előtt körülnézel a fonyódi Panoráma sétányról télen, tiszta időben!
A tetsziket és a megosztásokat köszönöm!
Ha tetszenek a fotóim, tetszikeld és kövesd az oldalamat, és hívd meg ide ismerőseidet is!
Az ott középen nem szenzorkosz, hanem egy a – széllel – küzdő madár! (2018 március 1-én készült…. nem volt tavasz)

Egy tegnapi tükrös gyönyörűség!
Kivételesen jól látszott az égbolt és az északi part a Balaton víztükrében. Ritka és nagyon szép látvány, amit most ti is átélhettek (még ha csak virtuálisan is) ha megnézitek a képet!
Hogy tetszik?

És akkor következzen a ráadás fotó:

Napközben, hosszú záridővel készített vihar fotó. A múltkor nem sikerült elkapni a villámot, most nem bíztam a véletlenre… 3 ND filtert tettem a 10 mm -es objektív elé, iso 100-as érzékenységen 30 mp-es expóidővel készítettem a képeket, állvánnyal, bízva abban, hogy a nyitott zár ideje alatt lesz villámlás is. A rekeszértéket 22-esre (ez a maximum) állítottam. A hosszú záridő okozta a felhők és a bokor ágainak bemozdulását és az esőcseppek és talán még egy kis pára is megjelent az ND filteren így fokozva a drámai hangulatot!
Mindenki vigyázzon magára! 

Remélem mindenkinek tetszett a válogatás, ha igen kérlek benneteket ne felejtsetek a tetszik és/vagy a megosztás gombra kattintani, mert ezzel támogatni tudjátok a munkámat!

Nemsokára érkezek egy viharos válogatással is!