Korábbi bejegyzéseimben(1, 2, 3,), amiknek vadfotózásról kellett volna szólni említettem már, hogy ha a labradorommal megyek sétálni akkor nem sok esély marad bármi élőt (a kullancson kívül) lefotózni. Ebben a bejegyzésben sem lesznek szarvasok, őzek, de még egy „nyamvadt” fácán sem.  A kutyusról is írtam már korábban bejegyzést, nagyot nőtt azóta(ide kattintva olvasható).

Az úgy volt, hogy nemrég volt egy kis eső itt a környéken aminek a nyomai még méretes tócsák képében megmaradtak a határban a földutakon. Ide kisétálva az addig egész nyugodtnak tűnő zsemlegombóccal a szó pozitív értelmében elszabadult a pokol.

Ritkán látni ilyen önfeledt és őszinte örömöt, mint amivel Bella a féléves labrador cikázik fel és alá, jobbra és balra, ha megkapja az engedélyt és lekerül a póráz a nyakáról. Átjárja a lényét a szabadság érzése, és még talán tótágast is állna vagy cigánykerekezne, ha tudna.

Szokták mondani a labikra, hogy „vizikutya”… ezt megcáfolni azt hiszem nem tudom.

De azért öröm is volt az ürömben…A túra során a kutyusról 12 darab kullancsot szedtem le, még szerencse, hogy zsemle színű a bundája, meg hogy 10-15 percenként szemrevételezem. A dolog azért is zavaró, mert egy szinte új(és ez most nem a reklám helye) Duoband márkájú bolha és kullancs riasztó nyakörve van és persze, hogy a nyakán találom szinte az összes kis vérszívót…( a terméket nem szeretném minősíteni, az nem az én dolgom. Lehet hogy régóta a boltban volt már, az itteni kullancsok szeretik stb..de aki ilyesmit vesz azért ezt tartsa szem előtt) Persze kullancs nem csak az eben volt, hanem rajtam is jó pár. Hazaérkezvén mindenképpen kiemelten ajánlott a ruházat, test átnézése, a kutyus bundájának átkefélése, és szemrevételezése is.

Hogy maradjon kapcsolat a fotózással is, a képek Canon Eos 7 D-vel készültek 400mm-en, 8-as és 10-es rekeszen jobbára követő autófókusszal. Pont ennél az utolsó fotónál látszik is, hogy lemaradt a technika a kutyusról…