Hóvirágok ideje

Sok sok fotón szerepelnek mostanában hóvirágok, mondhatni ez az egyik slágertéma, ami nem is csoda, mert most van neki szezonja. Illetve lassan már csak volt, mert kezd elnyílni az állomány. Minden évben készítek fotókat az udvarunkban található kis szigetszerű állományról, amiket az oldalamat követők nagy örömére publikálni is szoktam. A fotók készítése nem túl bonyolult,…

Havas képek – nem a Henrikről

A tegnapi havazásnak sajnos lassan már nyoma se lesz Fonyód környékén ezért jó dolog, hogy még a havazás alatt készítettem fotót a pillanatnyi helyzetről ( amit a Sonline be is emelt az egyik cikkébe – katt ide) . Aztán ma reggel amikor elindultam még kihasználtam a maradék fehérséget, és készítettem képet szeretett Fonyódomról is. Valamint…

Az első vaddisznó, amit vad disznó inkább

Ez a bejegyzés kezdődhetne úgy is, hogy egy novemberi hajnalon, amikor a dér fagyasztotta keményre a talajt, és még az éjszaka trónolt. Összeszedtem a fotós felszerelésem, beöltöztem a tankvezető katonai overallomba (természetesen thermo aláöltözővel) és elindultam a határba. A kis erdősáv utáni frissen levágott kukoricás mellé, hogy sokadjára végre sikerüljön lefotózni életem első (vadon élő)…

Modell kerestetik

Modelleket keresek az ebben a posztban bemutatott képekhez hasonló képek készítésére. Csak akkor kattints tovább, ha elmúltál 18 éves, mert a cikkben felnőtt tartalom is elérhető.

Vihar fotók elsőre

  Régóta kacérkodtam már a viharok, villámok fotózásával. Eddig nem volt szerencsém sosem, vagy közbejött valami, vagy a vihar nem olyan volt, de a mai vihar pont jó időzítéssel érkezett. Kimentem, fotóztam- most először viharban- de ezt még gyakorolni kell. Az se lenne baj, ha előre lehetne tudni mikor csap le a villám, illetve az…

Lezajlott életem első önálló fotókiállításának megnyitója… Nőkről nőknek

Lezajlott a megnyitó, Baricz Kati nagyon szép beszédet mondott Nőkről-Nőknek, és természetesen a képek is szóba kerültek. A megnyitón nagyon-nagyon sokan voltak, ami részben annak is köszönhető, hogy a Fonyódi Kulturális Intézményben aznap egy egész napos nőknek szóló rendezvény volt, de sokan csak a kiállítás miatt jöttek. Természetesen a megnyitón videó felvétel is készült, amiből lett…

Liszt, lányok… avagy Yakovlev után szabadon…

Nemrég akadtam bele az interneten Alexander Yakovlev orosz fotós balerinákat ábrázoló képeibe (a névre kattintva meg lehet nézni a nem éppen szokványos képeket). Rögtön megtetszett az a mód ahogy az orosz fotós megörökítette a lányokat, tánc közben úgy, hogy liszt hullik a hajukból illetve ütközik a testüknek, ami rendkívül érdekes hatást ad a fotóknak. Szóval nagyon…