Elöljáróban annyit, hogy ez a természetfotózás teljesen véletlenszerűen jött.

A párommal autóztunk valamerre, amikor az út mellett indokolatlanul közel megláttam egy őzet ott ahol megálltunk. Pont a 70-200 volt fent a gépen gondoltam lefotózom. Persze sötétedett már úgyhogy növelni kellett az iso-t. Közelebb kellett mennem az állathoz, mert azért ez a 200 mm még croppos vázon sem ideális ehhez a műfajhoz. Szerencsére jó szelem volt (akkor még nem is tudtam, hogy ennek ekkora jelentősége van) így sikerült addig elképzelhetetlennek hitt közelségbe kerülnöm egy vadállattal. Még akkor is felment az adrenalin bennem, hogy igazából az én vadállatom egy szelíd, vak (nem vett észre fehér ruhában) és süket (az első lopakodásom zaja felért egy tehervonat hangjával) őzike. De a természetes élőhelyén van…

Hazaérve boldogan töltöttem fel a képeket és kezdtem el vizsgálni büszkén, hogy igen ezek az én fotóim!!!

Este a netet böngészve kezdtem elkeseredni, hogy igen-igen vannak képeim őzekről, de ezek korántsem vállalhatók. Sebaj tudok jobbat is (na itt kezdődött a soha véget nem érőnek látszó körforgás, hajsza a jobb és jobb állatos fotók után) közelebbit is…

Persze jobb fényben, kicsit ideálisabb körülmények közt javul az eredmény, de még mindig nem az igazi.