2015-ben talán utoljára keltem útra a „határba” őzeket, vagy egyéb vadon élő állatokat fotózni….

Karácsonyhoz közeledvén nem gondoltam volna, hogy ennyire jó idő lesz, és havas képek helyett őszies időben tudok majd képeket készíteni. Az idő ugyan jó, ragyogó napsütés van, de az állatok már felkészültek a télre, mert a szokott helyeken már nem vagy csak nagyon ritkán találkozom velük. Ha mégis elő-elő merészkednek akkor olyan fények vannak amik lehetetlenné teszik a fotózásukat. Ma sem volt ez másképpen… de ne szaladjunk ennyire előre.

Felmarkoltam a nemrég megújított fotós szettemet (Canon Eos 7d + Canon kétszerező + EF 70-200 f2.8) beöltöztem katonai overallba és elindultam a kert végétől nem messze található kis nádashoz. Nos az ez után következő három óra történéseit itt, a két zárójel között találjátok (…) .

Nem véletlenül nincs ám ott semmi, egy nyamvadt fácánon kívül aki a távolban rikoltozva peckesen sétálgatott fel, s alá semmi nem jött elő.

Már hazafelé indultam 10 perccel napnyugta után levéve a kétszerezőt is, amikor a nádas szélében valami mozgást láttam.

Hasra dobtam magam és kúszva a sáros szántásban araszolgattam egyre közelebb az idei talán utolsó őzhöz. Mire közelebb értem hozzájuk már az egész „család” ott legelészett előttem a félhomályban (egy fotós kollégám kérdezte, miért annyira fontos nekem az ISO, hát ezért…ezt a 700d- vel nem tudtam volna így megörökíteni sajnos, a képek ISO 3200 on és 6400-on készültek 200 mm-en 1/200 -as záridővel).

40-50 méter kúszás után eszembe jutott milyen sáros lesz a ruhám ha ezt így folytatom, így feltérdeltem és próbáltam még pár kockát készíteni mielőtt lebukok.

Lebuktam, de még várnak és pózolnak kicsit.

Miután elszökdécseltek a nádas felé én is hazafelé vettem az irányt, mert -napos délutánok ide vagy oda- estére, sártól átázott ruhában eléggé hideg van.